Augusztus 26-án került sor a Nagyatádi Szív Egyesület szervezésében az "Egészséget a civileknek!" regionális fórum, a somogy megyei festői szépségű Kaszópusztán.
A program fő célja a civil szervezeteket érintő kérdések reflektorfénybe állítása volt. Moderált keretek között kívánták építeni a jövőt a civil-állami-önkormányzati egészségügyi szakma háromszögében.
A megjelenteket Szászfalvi László a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium civil ügyekért felelős államtitkára köszöntötte. Ünnepi megnyitót mondott Orbán Csaba belgyógyász-kardiológus főorvos, a Nagyatádi Szív Egyesület elnöke, "A dohányzás szerepe a szívbetegség kialakulásában" címmel előadást tartott Heintz Tamás kaposvári háziorvos, országgyűlési képviselő, Monspart Sarolta az Országos Egészségfejlesztési Intézet munkatársa pedig a "Gyógyító sport"-ról beszélt.
A rendezvény szívélyes hangulatban telt, a résztvevők már most megbeszélték, hogy jövőre ugyanígy találkoznak, hiszen rendkívül fontos, hogy az emberi szervezet "központját" jelentő szívet fitten tartsuk és egészséges életmóddal életkorunkat is meghosszabbíthassuk.
(kormany.hu)
___________________________________________________________
Az új oktatási rendszerben nem a pénz diktál majd - ígérte csütörtökön Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a dél-somogyi Iharosberényben. Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője köszöntőjében kiemelte: minden hátrányos térségnek meg kell kapnia a megfelelő modern infrastruktúrát.
Minden iskolaév hoz valami újat, de "félni, izgulni, aggódni fölösleges, és nem is indokolt", nem kell jelentős, "megrázó" változásokra felkészülni - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szombaton a dél-somogyi Iharosberényben, a felújított Körzeti Általános Iskola és Óvoda ünnepélyes projektzáró rendezvényén.
A cél az, hogy az iskola segítse elő, hogy minden gyerek elérje a maga fejlődésének optimumát, hogy önmagát és a közösségét, családját, települését, a magyarságot gazdagítani tudja - hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus. Véleménye szerint "akkor lesz boldogabb, harmonikusabb az életünk, itt ebben az országban, ha azt látjuk, hogy egy fejlődő, virágzó országban élünk. Nos, ezt az iskolában kell elkezdeni, a magokat az iskolában kell elhinteni" - fűzte hozzá.
Közölte: az új köznevelési rendszert szabályozó törvény, amelynek elkészült alapkoncepciója, egy ilyen iskolarendszer alapjait fogja lerakni. Mint jelezte: a legfontosabb politikai egyeztetések megtörténtek, a kormány a napokban megtárgyalja, ezt követően pedig beterjesztik a parlament elé a tervezetet. "Semmi váratlan új reformot nem készítünk elő, azokhoz az erősségekhez akarunk visszakanyarodni, amelyeket már kipróbáltunk, és amelyek már jól működtek" - hangsúlyozta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára. "Az iskolarendszernek minden baja arra vezethető vissza, hogy piacként értelmezte a liberális oktatásirányítás" - mondta Hoffmann Rózsa, egyikeként említve ezt annak a 11 pontban összegyűjtött "problémának", amelyeket az új törvénynek "orvosolnia" kell.
Hozzátette: "mi nem ezt fogjuk tenni", azaz az új oktatási rendszert "szolgálatnak, mégpedig közszolgálatnak" tekintik, amit nem a piac, nem a gazdaság, nem a pénz világa diktál, "hanem a hivatástudattól áthatott kötelezettség, hogy ezt az országot fejleszteni akarjuk". Az államtitkár a pontokba szedett, megoldásra váró "problémák" sorát ismertetve a többi között kiemelt feladatként említette az állam felelősségének és irányító szerepének tisztázását, az értékalapú nevelés színvonalának emelését, a pedagógusok megbecsültségének, tekintélyének visszaállítását, a pedagógus-életpályamodell kidolgozását, a külső szakmai kontroll ismételt bevezetését.
Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője köszöntőjében kiemelte: minden hátrányos térségnek meg kell kapnia a megfelelő modern infrastruktúrát. "Az igazi nagy feladat és kihívás az, hogy ezt milyen tartalommal fogjuk megtölteni" - mondta az államtitkár, hozzátéve: "nagyon fontos, hogy az értékeket őrizzük, új értékeket állítsunk elő, képesek legyünk értékközpontúan élni".
Az Európai Unió által 95 százalékban támogatott, több mint 600 millió forint értékű beruházás különös jelentőségét az adja, hogy az Magyarország 33 leghátrányosabb helyzetű kistérségének egyikében, a csurgói kistérségben valósult meg. A munkálatok során az eredeti állapotnak megfelelően felújították az oktatási intézményeknek helyet adó 300 éves, országos védelem alatt álló Inkey-kastély műemlék épületét, új sportpálya és tornaterem épült a kastély parkosított udvarán. A felújítással együtt csaknem 30 millió forintértékben korszerű oktatási eszközöket is vásároltak, művészeti előadó és korszerű nyelvi labor létesült. A megújult intézménybe csaknem kétszáz általános iskolás és száz óvodás jár. Az iharosberényiek mellett két környező településről, Pogányszentpéterről és Iharosból fogadnak gyerekeket.
(MTI)

A valódi lábon állást támogatják, azokat a szervezeteket, amelyek a valódi társadalmi támogatottságot bizonyítják - mondta kedden Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkár-helyettese a köztévé Ma reggel című műsorában.
Eddig Magyarországon nem volt civil törvény, egy szervezetnek 30-40 helyről kellett összekaparni a rá vonatkozó szabályokat. Szeretnénk egyszerűsíteni, a civilek életét, hogy mindenki megtalálja egy helyen a törvényi rendelkezéseket - jelentette ki Latorcai Csaba.
A különböző állami támogatások (költségvetési támogatás, adókedvezmény) tekintetében is jó, ha egyfajta szabályrendszer van - tette hozzá.
Ma Magyarországon az közhasznú, aki azt állítja, semmiféle érdemi vizsgálat nem szükséges hozzá - hívta fel a figyelmet a nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozva: azt szeretnék, hogy a közhasznúság érdemi tartalommal legyen feltöltve, ennek feleljen meg egy szervezet, és csak így legyen jogosult további kedvezményekre és támogatásokra.
Latorcai Csaba nem értett egyet Lendvai Ildikó szocialista politikus kijelentésével, miszerint az új törvénnyel egy független terület jogait nyirbálnák meg, sőt, szerinte a civil szektort függetlenítik.
Leszögezte: szakítanak azzal a gyakorlattal, hogy egy szervezet folyamatosan támogatást kapjon, a valódi lábon állást támogatják, azokat a szervezeteket, amelyek a valódi társadalmi támogatottságot bizonyítják. Nem mi mondjuk meg, ki a civil. Az a civil, aki mögött megvan ez a támogatottság - érvelt az államtitkár-helyettes.
(kormany.hu, MTV)
____________________________________________________________
Somogy Televízió 2011.04.21.
Megyei civil szövetségünk bemutatkozott a Somogy TV-ben 2011.április 21-én, a Miért című aktuális magazinműsorban.
Ebben az adásban a két újonnan alapított megyei civil szövetség, az IKÖSZ (Idősek Közösségeinek Somogy Megyei és Kaposvári Szövetsége) és Szövetségünk képviselői adhatták elő gondolataikat.
Személy szerint Dr. Sebők László elnök és Váli Csilla elnökségi tag szerepeltek.
Mellékeljük a linket,ha valakit érdekel, a műsor 2x15 perc volt, s a mi szervezetünk kb. a 14.percben következik.
http://www.somogytv.hu/videok/miert/76999/
____________________________________________________________
„Tiszta civil rendszert!"

2011.06.09, Csütörtök Csak azokat a civil szervezeteket szabad anyagi forráshoz juttatni, amelyek valóban érdemi munkát végeznek - hangsúlyozta Szászfalvi László a megyei civil tanács mai ülésén Kaposváron. Az államtitkár hozzátette: ennek szellemében készítették elő az új civil törvényt, amelyről még a nyári időszakban tárgyal a Parlament.
Évek, évtizedek alatt gyökeret vertek azok a civil szervezetek, amelyek minden körülmények között forráshoz jutottak. Miközben az újonnan alakuló, valóban tevékeny civilek elől elzárták a pénzcsapot. Ezen a tendencián mindenképp változtatni kell, hangsúlyozta Szászfalvi László egyházügyi, civilügyi és nemzetiségi államtitkár.
Szászfalvi László államtitkár:
- Mégis csak le kéne szögezni, hogy ez a tevékenység önkéntes alapon létrejövő tevékenység, és kis közösségi tevékenység a környezet életét segítő tevékenység, és utána jöhetnek azok a kérdések, hogy milyen állami vagy egyéb forráshoz lehet hozzáférni, és ilyen szempontból meghatározónak kell lennie annak, hogy hiteles legyen ez a rendszer, ehhez azért fontos, hogy tiszta legyen az egész civil rendszer.
Sok szervezet ugyanis kizárólag a pénzek lehívására jött létre, érdemi munkát pedig egyáltalán nem végzett. Mindeközben a tevékeny civilek a bürokrácia és az adminisztráció útvesztőiben bolyongtak - hangsúlyozta kereszténydemokrata politikus.
Szászfalvi László:
- Nagyon sok esetben az volt a tapasztalatunk, és ezt leírták az elmúlt egy év során a civil szervezetek, több mint 1500 vélemény érkezett a felhívásunk alapján, hogy elegük van, hogy nem akarnak már pályázni, mert tele van a hőcipőjük azzal, hogy belebolondulnak a pályázati rendszerbe, az elszámolási rendszerbe és egyebekbe.
A kormány ezért a jövőben saját hazai rendszert működtet majd, ezért hozta létre a Wekerle Sándor alapkezelőt. A nyári ülésszakban pedig az új civil törvényt is beterjesztik majd a parlament elé - hangsúlyozta Szászfalvi László. Az államtitkár szerint az is könnyebbséget jelent majd a civileknek, hogy egyetlen jogszabály lesz majd és nem négy-öt törvényből kell kibogarászniuk mi vonatkozik rájuk. A készülő javaslat értelmében a jövőben, aki központi támogatásban részesül, az nem juthat majd forráshoz az úgynevezett Nemzeti Együttműködési Alapból. Az államtitkár elmondta a tervek szerint ebbe az alapba kerülhetnek majd azok a pénzek, amelyeket a tárcák nem közvetlenük szakmai munkát végző szervzezek számára osztanak ki. Ez megközelítheti a tízmilliárd forintot. A kereszténydemokrata politikus hangsúlyozta, nemcsak a civil szférában, de a egyházak között is meg kell küzdeni a fantomszerveződésekkel. Ennek szellemében a készülő új egyházi törvényben csupán kilenc egyház neve szerepel majd. Az államtitkár hangsúlyozta: egyenjogú egyházak lesznek, de különbséget is tesznek közöttük.
Szászfalvi László:
- A civil szférába mehetnek azok a szerveződések, akik továbbra is szeretnének együtt, akár vallási-hitéleti tevékenységet folytatni, hiszen a vallásszabadságnak nincsen korlátja. Azt bárki, bármikor gyakorolhatja Magyarországon, ott viszont a civil szervezetekre vonatkozó szabályok fognak rájuk vonatkozni.
A konkrét tevékenység alól tehát a civil szférában sem bújhatnak majd a ki az egyházak. Szászfalvi László hangsúlyozta: minden szervezetnek újra bejelentkezési kötelezettsége lesz. A civil szervezetek száma ma eléri a hatvanezret, ez pedig irreális magas hazánk nagyságához képest.
(Somogy TV, Híradó)
A Somogy Tv-s hiradó link:
http://www.somogytv.hu/videok/hirado/77933/
___________________________________________________________
Kaposváron tartott előadást a civilügyi államtitkár
A Somogy Megyei Idősügyi Tanács és Somogy Megyei Ifjúsági-Civil Tanács ülésén résztvevőket Witzmann Mihály, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte. Szászfalvi László civil kapcsolatokért felelős államtitkár a Somogy Megyei Idősügyi Tanács és Somogy Megyei Ifjúsági-Civil Tanács meghívására vett részt a tanácskozáson, ezt követően pedig előadást tartott a civil szektorral kapcsolatos jogi szabályozás átalakításáról, a Nemzeti Civil Alapprogram reformjáról „Somogyország" Megyeházában. Ezt követően a Somogy Megyei Idősügyi Tanács és a Somogy Megyei Ifjúsági-Civil Tanács együttműködéséről beszélt Papp György a Somogy Megyei Idősügyi Tanács elnöke és dr. Totth László a Somogy Megyei Ifjúsági Civil Tanács elnöke, majd dr. Sebők László mutatta be a Somogy Megyei és Kaposvári Civil Szervezetek Szövetségét és mondta el gondolatait a Somogy megyei civil tanácsok és a megyei civil szövetségek együttműködéséről.
http://szaszfalvi.hu/hirek-kibont.php?id=701
A fenti megyei civil tanácskozáson a Somogy Megyei és Kaposvári Civil Szervezetek Szövetsége EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁST kötött az Idősek Közösségeinek Somogy Megyei és Kaposvári Szövetségével, valamint a Somogy Megyei Idősügyi Tanáccsal és a Somogy Megyei Ifjúsági Civil Tanáccsal. Az együttműködés alapját képező Megállapodást feltesszük majd a honlapra.
(Dr. Sebők László)
____________________________________________________________
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
► Miley Cyrus, Hannah Montana, Justin Bieber, Avril Lavigne, Selena Gomez, Hilary Duff, Beyonce, Shakira, Leonardo Dicaprio, H2O Sellőmesék, Ashley Tisdale, Demi Lovato
sztar-oldalak.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06704272131,
szervizkozpont.hupont.hu
3. Okos kenéstechnológia nem csak autósoknak
► Metabond motorolajok, súrlódás csökkentő olajadalékok, hi-tech üzemanyag adalékok
surlodasmentes.hupont.hu
4. Szervezetfejlesztés Mesterfokon!
► Kasza Tamás összesen 25 éve a szervezetfejlesztés területén mozog. Új könyve több mint ezer vállalkozót segített, hogy megértsék a szervezetfejlesztés sorrendjét, és pontos alkalmazását.
szervezetfejlesztes.hupont.hu
5. Seravilla Balaton -Balatonmáriafürdő
► Ahol a stílus és a kényelem tökéletes összhangban találkozik.
seravilla.hupont.hu
6. SATVEDA
► IGAZTUDÁS
sadvidya.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
4. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
5. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
6. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
7. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
8. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
9. ???
► ???
endarweb.hupont.hu
10. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06704272131,
szervizkozpont.hupont.hu
12. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
13. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
14. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
16. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
17. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
18. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
19. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
20. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu
21. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
22. PRO-SPORT 3
► PRO-SPORT, PRO-SPORT2, PRO-SPORT3, Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013. 100 éves a BSC, Centenárium előtt a BSC
pro-sportharom.hupont.hu
23. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
24. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/
zsuzsannamama.hupont.hu
25. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
26. BABAGYŰJTEMÉNY
► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection
babagyujtemeny.hupont.hu
27. DÉNER KÉSZHÁZAK és KÖNNYŰSZERKEZETES HÁZAK
► ENERGIATAKARÉKOS ELEGÁNS MINŐSÉGI NAGYPANELES KÉSZHÁZAK, KÖNNYŰSZERKEZETES HÁZAK
keszhaz-vivex.hupont.hu
28. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
29. Balos
► Baloldali értékeket képviselö honlap
balos.hupont.hu
30. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
31. Varga Géza: A székely rovásírás
► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata
szekely-rovasiras.hupont.hu
32. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
33. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
34. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
35. Scarlett..."Holnap új nap virrad"...
► Ha a könnyek záporként mossák el lépteid és hited, akkor se feledd : Örökké mégsem eshet...
scarlett.hupont.hu
36. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
37. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-)
► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni!
biblikusrejtvenyek.hupont.hu
38. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
39. Eladó Spanyol ingatlanok COSTA BLANCA!A SPANYOLORSZÁGI befektetések oldala!
► Eladó Spanyol ingatlanokat kínálunk kedvező áron, COSTA BLANCA csodálatos tengerpartján. Spanyolországi apartmanok, sorházak, luxuslakások-villák, üzlethelyiségek nagy választékban, a létező minden segítséggel.+34 634 096 770
spanyolinvest.hupont.hu
40. VW ALKATRÉSZ MaTi-CaR - VOLKSWAGEN Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..
► VW gyári, utángyártott autóalkatrészek (Amarok, Bora, Caddy, CC, Crafter, Derby, Eos, Fox, Golf, Jetta, Kaefer, LT , Lupo, Multivan, New Beetle, Passat, Phaeton, Polo, Scirocco, Sharan, Spacefox, Tiguan, Touareg, Touran, Transporter, Vento)
vw-alkatreszek.hupont.hu
41. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
42. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
43. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562
► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562
autodiagnosztikabudapest.hupont.hu
44. Olvass! Hírek, Irodalom - Gyönyörködj: virágképek! Légy naprakész!
► Mottó: "Nincs kegyetlenebb zsarnokság, mint az, amelyik a törvények nevében, a jog színeiben cselekszik. Amely éppen azokkal az eszközökkel végez áldozataival, amelyek megmentésüket kellene, szolgálják."
olvass-nezz-lass.hupont.hu
45. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
46. Gyári,bontott,utángyártott alkatrész,gumiabroncs beszerzése,értékesítése.
► Keressen ha FORD vagy más autóALKATRÉSZ kell!!!Hogy mindig jó ára legyen!!!Alkatrészbeszerzés A-Z-ig!Egyedi szervizcsomag ajánlatok,csak önnek!
kocsialkatresz.hupont.hu
47. 1526 Magyarországa és az 1526. évi mohácsi csata - Botlik Richárd
► A 2017 októberében és 2025 áprilisában, pdf formátumban megjelent e-book teljes szövege olvasható, korlátlanul másolható, letölthető
mohacsicsata.hupont.hu
48. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
49. Tóth György Strasszer galamb tenyésztő
► Mindekit szeretettel üdvözlök a honlapmon,én a strasszer galamb tenyésztésével fogalkozom,azon belül a sárga és a vörös színnel.Remélem mindenkinek tetszeni fog a honlapom.Kellemes böngészést!
strasszergalambok.hupont.hu
50. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
51. Tüskepapa bohóc
► Tüskepapa bohóc épp 100 éve született. Bohócporontyból bohócpapa lett, és akit csak elér, azt jól bebohócozza, hogy csak dől erre-arraaa:-)!
tuskepapa.hupont.hu
52. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig
► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!
szamvitelezz.hupont.hu
53. ♥ Disney Stars ♥
► Hello mindenkinek! Ha akartok nézzetek be, gyakran frisítek és sok érdekes dolgot találhattok:)
alldisney.hupont.hu
54. Menetrend
► Magyar vasúti menetrendek
vasutmenetrend.hupont.hu
55. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
56. HÉTKÖZNAPI VÁLASZOSZSOLTÁROK
► A hétköznapi, a vasárnapi és az emléknapok misezsoltárai akkordozva
hetkoznapizsoltarok.hupont.hu
► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310
melikozmetika.hupont.hu
58. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA
soderdepo.hupont.hu
60. Lonsdale - Everlast - No Fear - Puma - Fila - Adidas - Nike - Umbro
► WebShopunkban mindenki könnyen és gyorsan megtalálhatja saját stílusának legmegfelelőbb márkákat és azok széles termékkínálatát. Kínálatunkban férfi, női és gyermek ruházat.
lonsdale.hupont.hu
61. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
64. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
65. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik
latomszol.hupont.hu
67. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH
► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!
novyplot.hupont.hu
68. LÁSZLÓ ÓLOMKRISTÁLY PARÁDSASVÁR Arany J.u.13. 36/373 -574
► Családi vállalkozásunk ólomkristály termékek kézi csiszolásával foglalkozik. Különleges, egyedi termékekkel, saját tervezésű,egyéni mintavilágú kollekciókkal állunk kedves vásárlóink rendelkezésére. laszlokristaly@gmail.com
laszlokristaly.hupont.hu
69. Vezetői szándék tréning - KASZA TAMÁSTÓL
► Ügyfeleim a képzés után azt érezték, hogy akaratuk teljesül. El tudnak végeztetni feladatokat.
nemszamit.hupont.hu
70. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből
► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető
csibekelteto.hupont.hu
71. Széki Kapusi István hivatalos honlapja
► Erdély, a Mezőség, szülőfalum Szék. Varázslatos mesevilág, ma is élő hagyományok kifogyhatatlan forrása, drága szülőföldem.
kapusi.hupont.hu
► A FÉNY Hierarchia Információi
fenyoldal.hupont.hu
73. DÖRMÖGŐ DÖMÖTÖR és KISDOBOS
► KEDVES ANYUKÁK , APUKÁK, GYEREKEK, FOGLALKOZTATÓ SZAKEMBEREK ÉS ÓVÓNÉNIK! Néhány régi folyóirat meséit, verseit rejtvényeit olvashatod ebben a honlapban. A SZLOGEN IS A RÉGI: EGY ÚJSZÜLÖTTNEK MINDEN VICC (MESE,VERS, JÁTÉK) ÚJ.
dormogodomotor.hupont.hu
74. HOMOKMÉGY KODOKAN JUDO SPORTEGYESÜLET
► Aki szeretné támogatni az adója 1%-val a Homokmégyi Judokákat, egyesületünk felé megteheti Adószám: 18596148-1-03, Bankszámlaszám: MBH Bank 51400037-10005178
homokmegyjudo.hupont.hu
75. BoTi Műszaki Üzletház Jánkmajtis // Vendégház // Sátras kölcsönző
► Egy igazi szatócs bolt, ahol a lehetetlent azonnal megoldjuk, a csodára egy picit várni kell. Családi vállalkozás 1996 óta.
botijank.hupont.hu