A SOMOGY MEGYEI ÉS KAPOSVÁRI CIVIL SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE HONLAPJA

A Somogy megyei civil szervezetek érdekvédelmi és szakmai, közösségfejlesztő, civilkontrollt képviselő nonprofit honlapja.

A Somogy Megyei és Kaposvári Civil Szervezetek Szövetsége - az alábbi Állásfoglalást és Javaslat munkálta ki - a felhívásunkra beérkezett vélemények alapján:


ÁLLÁSPONT ÉS JAVASLAT

Az egyesülési jogról és a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény-tervezettel kapcsolatban

 

I.

A Somogy Megyei és Kaposvári Civilszervezetek Szövetsége -figyelemmel kísérve - e körben- az illetékes Kormányzat eddigi tevékenységét, a civil szervezetek bevonását e munkába és az együttműködési szándékot,valamint  akaratot is- hangsúlyozottan  t á m o g a t j a

- egyrészt az eddigi, sok tekintetben kiszámíthatatlan, a döntések iránti felelősséget elkendőző, belterjes, bürokráciájával önmaga szükségességét hamisan igazoló, a pénzügyi források jelentős részét megszerző, társadalmi-közösségi támogatás nélküli, jelentős mértékben a közjót semmibevevő quasi forprofit jellegű szervezetek érdekeit szolgáló, szinte átláthatatlan civiljogi szabályozás radikális átalakítását és módosítását,

-  másrészt e radikális civiljogi új szellemű, a nagyközösséget szolgáló és kiszolgáló, remélhetőleg a közjót prioritásként kezelő, a magyar nemzeti-, hazafias érdeket és szellemet támogató új civil törvény-tervezetet, és annak elfogadását!


II.

Ugyanakkor hangsúlyos támogatásunk mellett - a lehető legjobb törvényi szabályozás közös érdekében- az alábbi álláspontot és javaslatokat fogalmazzuk meg:

1.)Aggályosnak és elfogadhatatlannak tartjuk a Tervezet 16.§ (3) bekezdésében szabályozott, a  felszámolási eljárás esetére előírt azon rendelkezését, amely szerint az egyesületnek haladéktalanul el kell különítenie a felszámolási eljárás dologi és személyi ráfordításait fedező összeget, s ennek elmulasztása esetén lényegében a tagok - eddigi tagdíj megfizetésre vonatkozó- korlátozott felelőssége  quasi relatív korlátlanná válna a tagokat egyenként terhelő pótbefizetésre kötelezéssel.

Az ilyetén szabályozás egyrészt nem határozza meg, hogy mi a helyzet akkor, ha nincs miből elkülöníteni a felszámolási eljárás szinte valószínűsíthetően piaci mértékű, többszázezer forintos költségeit, másrészt ezért semmiesetre sem tehető felelőssé a tag. Ez minden jogelvnek és igazságossági társadalmi-közösségi elvnek ellentmondana.

Meggyőződésünk, hogy, ha ez a szabályozás a Tervezetben marad, sok későbbi egyesület alapításnál visszariasztja - felelősségi szempontból- a közösségi önszerveződéstől a potenciális tagokat. Ez pedig senkinek sem lehet érdeke.

Bizonyos értelemben ez a tagi felelősségi szabályozás szigorúbb, mint a piaci forprofit szervezetek, gazdasági társaságok szabályozása esetén.


2.)Álláspontunk szerint - összességében- a Csődtv. mint abszolút piaci-vállalkozási szemléletű, szellemű jogszabályi szabályozás mind céljában, mind eljárási szogorúságában, mind bonyolultságában és költségeiben idegen jellegű, önellentmondást tartalmazó a nonprofit jellegű civil szervezetek, így az egyesületek világában. S az esetleges ilyetén szabályozás - ideértve a 18.§-ban szabályozott végelszámolás esetét is- beláthatatlanul káros hatással lehet az egyesületek tömegeire.

Sajnos - hatástanulmányi alapon- adatokkal nem rendelkezünk arról, hogy egyáltalán évente hány egyesület szűnik meg fizetésképtelenség okából, így felvetéseink ebben a vonatkozásban - a szükségesség szempontjából- korlátozottak.


3.)Kívánatosnak tartanánk a 35-37.§-okban szabályozott- nyilvántartásba vételi eljárással összefüggésben - a nagyon helyes elektronikus eljárásra előírt 15 napos döntési határidő mellett- a papíralapú nyilvántartásba vételi eljárásra is konkrét, számonkérhető döntési határidő előírását, pl. 30 napot.

Ennek mind egyszerűsítési, mind gyorsítási, mind igazságossági szempontból jelentősége van. Ugyanakkor aggálytalanul megállapítható, hogy a civil szervezetek túlnyomó része nincs felkészülve az elektronikus eljárásra, vagy képtelen megfizetni a meghatalmazott ügyvéd költségeit, tehát papír alapút választ kényszerhelyzetében, különösen igaz ez a vidéki civilszervezetekre.


4.)Érthetetlennek, túlzóan korlátozónak tartjuk a 39.§ (1) bekezdésében szabályozott bírósági kivonat kikérésnek/kiadásának jogosultságát, amely szerint ezt csak a civil szervezet képviselője kérhetné ki. Ez semmiesetre sem szolgálja a nyilvánosságot, az áttekinthetőséget és a civil érdeket, amikor éppen egy forprofit gazdasági társaság adatait tartalmazó cégkivonatot bárki kikérhet.

5.)Aggályosnak tűnik a somogyi civilszervezetek szerint a 41.§(4) bekezdésében szabályozott korlátozás, amely szerint egyrészt csak olyan hitelt vehet fel és kötelezettséget vállalhat a civil szervezet, amely tevékenységének ellátását és működésének fenntartását nem veszélyezteti. E szerint egy pályázati projekt objektív körülmények miatti ellehetlenülése is utólag felróható lenne a civil szervezet vezetőinek, mert úgymond nem kellően mérte fel az előkészítés során a projekt lehetőségeit, pedig a jelenlegi pályázati források megszerzésének eljárása szinte  90 %-ban veszélyezteti a cél szerinti tevékenységet.

Ugyancsak nem értünk egyet a létesítő okiratba megjelölt induló vagyon megterhelhetőségének kizárásával. Akkor egyáltalán miből s milyen alapra tervezzen, kezdeményezzen a szervezet. S ez az esetleges pályázati önrészre is irányadó? A forprofit gazdasági társaságok esetében nincs ilyen korlátozás.


6.)A civil szervezetek közhasznúságát szabályozó feltételekkel, a VI.fejezet 57.§-ban szabályozottakkal kapcsolatban az általunk képviselt Somogy megyei és Kaposvári civil szervezetek többsége erősen aggályosnak tartja a közhasznúság feltételeinek szabályozását.

Úgy tűnik, hogy egyrészt - ebben a vonatkozásban - a Tv-tervezet  nem vette  vagy nem kellően vette figyelembe a nem Budapesti, hanem Vidéki Magyarország civil szervezetei többségének (sokezer-tízezer) gazdasági hátterét, a helyi gazdasági viszonyokat, különösen az elmúlt(?) gazdasági válsággal jellemezhető 2-3 év viszonylatában. Akkor, amikor annak egyik fő feltételeként az átlagos éves bevételként 1 millió forintot írna elő, vagy - a vezetők juttatásain kívül- az összes ráfordítás 10 %-os mértékű személyi jellegű kiadást kíván meg.

Saját megyei kutatásaink adatai szerint elvétve fizetnek a klasszikus civil szervezetek, az egyesületek egyáltalán a vezetőiknek, vagy bárkinek személyi jellegű juttatást Somogy megyében. Legtöbbször a költségek megtérítése is óriási nehézségbe ütközik.


a.)S mindez azt vetítheti elő, hogy a civil szervezetek, különösen a vidékiek nem tudnak kb. 95 %-os arányban megfelelni a közhasznúság ilyen szigorú, hangsúlyozottan pénz-szemléletű feltételeinek.

b.)S mivel a Tervezet az elmúlt 2 üzleti év lezárt beszámolói adatait venné figyelembe ebben a vonatkozásban, felmerülhetnek már-már érdeksérelem jellegű összefüggések is:

b.1.)az 1 millió forintos átlagos árbevételt azok a civil szervezet lesznek képesek elsősorban igazolni, akik úgymond eddig is „helyzetben" voltak, és amely szervezeteket az elmúlt 8 év balliberális kormányai kiemelten támogattak.

S ezen szabályozás mindegy konzerválná ezen szervezetek- és a korábbi civil támogatási egyoldalú struktúra ellentmondásos, igazságtalan rendszerével- a többiek kárára fennálló prioritását éppen a közhasznúság hangsúlyos pénzügyi feltételeivel. S persze azzal, hogy maga a közhasznú tevékenység, a közjó mint olyan,mint ezen minősítés feltétele akár társadalmi-közösségi ítéletként elveszni látszik.

b.2.)Mi lesz a vidéki 1000, 500 állandó lélekszámú települések civil szervezeteivel, ők még kevesebb eséllyel szerzhetik meg a közhasznú jogállást ilyetén feltételekkel? Sokezer településről van szó.

b.3.)További súlyos érdeksérelemként merülhet fel azon körülmény, hogy a közhasznúság feltételeinek - a fenti okokból megfelelni képtelen szervezetek- nem láthatnak el közfeladatot - utalva az 59.§-ra - éppen azokon a településeken, ahol az önkormányzatok sok-sok feladatot már most képtelenek ellátni, és így átadnák közfeladat-ellátási szerződéssel azt egy -egy helyi, a közjóért tevékenykedő, közbizalomra érdemes civil szervezetnek. Azonban ezt ezen szabályozás a törvény erejével zárná ki.

b.4.)Ugyancsak súlyos érdeksérelemnek tűnik az is, hogy ezen nem közhasznú civil szervezetek a jövőben nem fogadhatnának közérdekű önkénteseket mint fogadószervezetek, mert nem tartoznának a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló 2005.évi LXXXVIII.törvény hatálya alá, amit jelenleg a 3.§ (1) bek. d.)pontja biztosít és szabályoz, s nem kerülhetnek be a fogadószervezetek minisztériumi nyilvántartásába sem.

Ennek következményeként visszaeshetne a közjót szolgáló önkéntes tevékenység, és tömegesen, százával fordulhatnak elő olyan települések, ahol nem lenne közhasznú, így nem lenne közérdekű önkénteseket fogadó civil szervezet sem.


7.)A Tervezet a civil szervezetek gazdálkodására (IV.rész) és könyvvezetérére (V.rész) irányadó szabályozásról általában azt mondhatjuk, hogy az hangsúlyozottan piaci, a forprofit gazdasági szervezetkre vonatkozó és emiatt speciális üzleti, már-már profit orientált szellemű szabályozás többségének átvétele a civil, nonprofit világra.

Sajnos egyrészt nem az egyszerűsítést, az energia-, eljárás- és költségkímélést szolgálja- eredeti közös céjainknak megfelelően-, másrészt - ebben a vonatkozásban feltételezi fizetett szakemberek, könyvelők, ügyvédek igénybe vételét, aminek költség oldalait a civil szervezetek többsége valószínűleg nem képes majd finanszírozni. S fennáll a veszélye annak, hogy felhagy a közjót szolgáló tevékenységével, legalábbis egyesületi, civil szervezeti alapon.


III.

Civilszövetségünk fenti álláspontját - a kölcsönös együttműködés és közös érdekünk, egy a túlnyomó többség által elfogadható, az optimálisra törekvő, civilbarát jogi szabályozás érdekében- támogató jelleggel munkálta ki Szövetségünk tagszervezetei és a somogyi civil szervezetek közvetlen megkeresése útján előterjesztett véleményei alapján.

Jobbító szándékunk mentén ismét kinyilvánítjuk, hogy kifejezetten támogatjuk  a Kormányzat Törvény-tervezetét, a civil jogi szabályozás radikális átalakítását!




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. SATVEDA

► IGAZTUDÁS

sadvidya.hupont.hu

2. Szervezetfejlesztés Mesterfokon!

► Kasza Tamás összesen 25 éve a szervezetfejlesztés területén mozog. Új könyve több mint ezer vállalkozót segített, hogy megértsék a szervezetfejlesztés sorrendjét, és pontos alkalmazását.

szervezetfejlesztes.hupont.hu

3. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199,

szervizkozpont.hupont.hu

4. Sztárok Oldalai

► Miley Cyrus, Hannah Montana, Justin Bieber, Avril Lavigne, Selena Gomez, Hilary Duff, Beyonce, Shakira, Leonardo Dicaprio, H2O Sellőmesék, Ashley Tisdale, Demi Lovato

sztar-oldalak.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

2. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

3. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

4. Sóder árak, sóder szállítás Budapest

► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!

soderarak.hupont.hu

5. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák

► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.

kellercukraszat.hupont.hu

6. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145

► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása

csovill.hupont.hu

7. UTAZÓ MINI KRESZ PARK, NÉPI FAJÁTÉKOK és MADÁRBEMUTATÓ!

► Utazó Mini Kresz Park és Népi Fajátékok Újratöltve! Szórakoztató programok, melyek házhoz mennek!

gyerekprogram.hupont.hu

8. Micimackó és barátai igaz története, avagy a világ vége

► Ami az eredeti Micimackó-ba már nem fért bele... Az eljövendő évek legnagyobb filmsikerének sztoriját olvashatod, először és magyarul, forgatókönyvszerűen megírva! Könnyek és kacagás!

micimacko-igaz-tortenete.hupont.hu

9. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)

► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok

ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu

10. Körös-parti nyaraló

► Békésszentandráson a Kákafoki-holtágon teljesen felszerelt vízparti nyaraló kiadó.

korospartnyaralo.hupont.hu

11. Villanyszerelő Kecskemét

► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145

villanyszakik.hupont.hu

12. Berhida -Veszprémi út 2.

► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310

melikozmetika.hupont.hu

13. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel

► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.

numizmania.hupont.hu

14. Punjab Tanoori Indiai Étterem

► Üdvözöljük a Punjab Tandoori Inidai Étterem weboldalán. Az éttermet egy lelkes házaspár hozta létre azzal a céllal, hogy Budapestre varázsolják India autentikus ízeit.Látogasson el hozzánk, és élje át az indiai ízek varázsát családias környezetben.

indiaietterem.hupont.hu

15. Margaréta virágüzlet

► Nincs tökéletes virág, mert minden virág tökéletes.

margaretavirag.hupont.hu

16. ROKOLYA ÉTTEREM - a Rokolya utcai irodaház földszintjén

► ******* Nálunk nem csak az ebéd fő, hanem az egészség is! ******* Címünk: Bp. XIII. Rokolya u. 1-13. - - - - - - Telefon: +36 20 3982819 Email:rokolyabufe@gmail.com * facebook.com/Rokolya Étkező

rokolyabufe.hupont.hu

17. Gégényi Gárdonyi Géza Általános Iskola

► "Minden ember annyit ér, amennyit tud." /Gárdonyi Géza/

gegenyiskola.hupont.hu

18. Hobbim a Futball

► Szereted a futballt?Akkor itt a helyed!Mindent megtudhatsz amit tudni akarsz!A magyar bajnokságtól a bajnokok Ligájáig mindent!

hobbifoci.hupont.hu

19. Szólásgyűjtemény - szólások, szóláshasonlatok és jelentésük

► A stílus maga az ember... Beszélj színesebben, elevenebben, képszerűbben! Értsd és használd a szólásokat!

szolas.hupont.hu

20. Opel alkatrészek és szervíz Miskolcon

► Márkafüggelten autóalkatrész és szerviz

topel.hupont.hu

21. _Miss Miley Cyrus.♥

► [L] Itt Miley Cyrus Az Oldal Hercegnője (: .♥

nguyenhien.hupont.hu

22. MINITALIA

► olasz nyelvoktatás

minitalia.hupont.hu

23. Mindentiszta!

► Hasznos tanácsok, gyors, egyszerű alkalmazások az egészséges és a természetesség nevében!

mindentiszta.hupont.hu

24. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

25. FC Barcelona

► Folyamatosan bővül...

fcccbarcelonaaa.hupont.hu

26. Skorpió Kick-Box SE, Szentgotthárd-Szombathely

► Kick-Box a tiszta küzdelem sportja

skorpiose.hupont.hu

27. Tegyél egy Szebb Jövőért Egyesület

► Segítsen, hogy Önök által mi is segíteni tudjunk.

teszegyesulet.hupont.hu

28. ASZFALTOZÁS,ÚTÉPÍTÉS,TÉRKÖVEZÉS! ÉRD.: aszfaltozas2002@gmail.com

► ASZFALTOZÁS AKCIÓ|ÚTÉPÍTÉS| MART ASZFALTOZÁS| ÚTFESTÉS| ASZFALTOZÁS KEDVEZŐ ÁRAK| MINŐSÉGI MUNKA| GARANCIÁLIS ASZFALTOZÁS|

karpati-aszfalt.hupont.hu

29. OLCSÓ TEHERTAXI BUDAPEST

► BUDAPESTEN BÚTORSZÁLLÍTÁS, FUVAROZÁS, VÁSÁROLT BÚTOR HÁZHOZSZÁLLTÁSA, ALBÉRLETES KÖLTÖZTETÉS OLCSÓN GYORSAN RUGALMASAN.

budapestitehertaxi.hupont.hu

30. Felső-Bácskai galambászok

► Magas röptűek........ Keringők

jankovacigalambaszok.hupont.hu

31. Külföldi munkák földön-vízen!

► “Többet megtanulsz egy útról, ha végigjárod, mint a világ összes térképéből.”

yachtnland.hupont.hu

32. Divat, sztárok, idézetek, ruhák és minden ami kell *-*

► Sztárok ,divat,Legjobb zenék, kedvenc előadók, legmenőbb cuccok különleges eseményekre és sulis dolgok-cuccok szünetekre...Csak itt és csak most... :) Mert ide érdemes benézni <3 És lécci mindenki lájkolja a Facebookos oldalunkat íme: https://www.fac

iszaszi.hupont.hu

33. bia-jonas-brothers.hupont.hu

► Jonas Brothers alakulása, filmjeik, albumaik, alapadatok a tagokról, pletykák, képek, egyebek, extrák, részletek a Camp Rock sztárjai : A Jonas Brothers című könyvből

bia-jonas-brothers.hupont.hu

34. GYÁRTÓI BÚTORBOLT SZARVAS Vasút út 77

► Szekrények-Konyhák-Konyhai elemek akár egyedi méretben is-Tálalók-Kisbútorok-Fürdőszobai szekrények-Kiegészítők-KÉSZRE SZERELVE! Étkezők-Kárpitosok bútorok Tel: +36 30/339-3880

gyartoibutorbolt.hupont.hu

35. Harisnya, Zokni, Fehérnemű Nagykereskedés.

► Megbízható ügyfeleket keresünk, meglévő partnereinknek. Cégeknek segítünk az értékesítésben, és a beszerzésben is.Szeretné tudni, hogy mit kell mindennap tennie, hogy növelje a bevételeit?

harisnya.hupont.hu

36. Pedikűr Göd-06305363590

► Göd Pedikűr,benőttköröm kezelés,tyúkszem,gyógypedikűr,körömszabályozás,körömspecialista,körömnövesztés,körömpótlás,gombás köröm,pedikűrös bejelentkezés:06305363590, pedikűr indokolt esetben házhoz is megy,pedikűr időpont,Dunakeszi-Sződliget-Sződ

profi-epito-zselek.hupont.hu

37. Wellness hajvágás, Esküvői frizurák, Vision aktív étrendkiegészítők...

► Professzionális fodrászati szolgáltatások a Hajszárítástól az Esküvői frizuráig. Wellness-hajvágás - Eskuvői frizurák - Vision biológiailag aktív étrendkiegészítők - Mikroelemek hiánya a haj és fejbőr szempontjából, Dr Voll diagnosztika! Alfaparf

fodraszmuveszno.hupont.hu

38. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

39. Miley Cyrus as Hannah Montana ~ Ez a Te Oldalad,valamint a Te Kedvenced! ;)

► Ha szeretitek Miley Cyrus-t, vagy Hannah Montana-t, esetleg a sorozatot, akkor Itt a Ti oldalatok! Napi friss, hírek-infók Miley-ról! Képek és egy csomó extra! Legjobb Miley Cyrus Rajongói oldal - Ez biztos! Te is megszereted, hidd el! <3 :)

millzy.hupont.hu

40. Ez is eladópont

► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu

eziselado.hupont.hu

41. SZENT TERÉZ GONDOZÓHÁZ

► ápolás és idős betegek gondozása

szentterezgondozohaz.hupont.hu

42. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig

► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!

szamvitelezz.hupont.hu

43. NAGY GÁZSZERVIZ KFT. Kazánjavítás, gázszerviz, gázszerelés 06204260249

► Gázkazánjavítás, karbantartás, cirkószerviz, gázszerviz és gázszerelés rövid határidővel Fejér megyében és Érden. Hivatalos márkaszerviz.

kazandoki.hupont.hu

44. Emufarm Lajosmizse-Felsőlajos

► Emutartás, keltetés, hizlalás, szaporítás, emucsibe eladás,bérkeltetés, Nandu tartás, csibe eladás

emutartas.hupont.hu

45. Harry Potter legjobb oldala!!!

► Főszereplők:Harry Potter/Daniel Radcliffe , Ron Weasley/Rupert Grint , Harmione Granger/Emma Watson

harry-potter-imadok.hupont.hu

46. Kulcsmásolás

► Szombaton is nyitva!

kulcsmasolas.hupont.hu

47. PECAZONA

► Itt mindet megtudhatsz hogy foghatod ki álmaid nagy halát.

pecazona.hupont.hu

48. Похудей сам-299 диет.

► Любой успех или неудача- решаться в голове, так что концентрацию сосредоточь на то, что хочешь достичь,а не на то-от чего хотелось-бы избавиться!

pohudajka.hupont.hu

49. Magyaros népi fajátékok, óriás népi játékok

► Magyaros népi hagyományőrző nagyméretű kézműves fajátékok bérelhetők rendezvényre

nepijatek.hupont.hu

50. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

51. Miley Cyrus rajongói oldal!!!

► Tudni szeretnéd hogy épp milyen új tetoválása van Mileynak, vagy talán a legújabb képeket szeretnéd megnézni?! ITT MEGTALÁLOD!

destiny-hope-cyrus.hupont.hu

52. DarkOrbit - Minden amit tudni kell róla!

► Sziasztok! Ez az oldal lényegéböl egy DarkOrbit fan oldal, ahol sok hasznos információt találhattok meg a játékhoz. FEJLESZTÉS ALATT!

darkorbit-infok.hupont.hu

53. Foci menedzser 1. ÉVAD

► Itt a csapatokat tudjátok menedzselni!Ebbe beletartozik a kezdőcsapat beállítása és az átigazolások!Ha jelentkeztek akkor prémiumot kaptok 1 teljes szezonra!Jelentkezés:tbabicz@freemail.hu e-mail címen történik!

focimenedzsermod.hupont.hu

54. **** kutya palota *****

► ****Sziasztok!Ez az oldal kutyákkal foglalkozik remélem tetszeni fog!Köszi hogy benéztél!****

kutyapalota.hupont.hu

55. FŐTENGELY ÉKSZÍJTÁRCSÁK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► Főtengely ékszíjtárcsák Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden autótípushoz!

fotengely-ekszijtarcsa.hupont.hu

56. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár

► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246

panoramaapartman.hupont.hu

57. Páfrányos Vendégház Velem

► Teljes kikapcsolódás az Alpok-alja legkedveltebb településén, ahogy sokan nevezik: a nyugalom szigetén

velemiszallas.hupont.hu

58. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

59. Isten hozott az oldalamra !!!

► ''Szállj szent turul! Ó, szállj, szállj szent turul, fent a magyar égen, hozd el távoli fiaidnak a várva várt feltámadást!'' Majorváry Szabó Sándor

szekelymagyar.hupont.hu

60. DÉNER KÉSZHÁZAK és KÖNNYŰSZERKEZETES HÁZAK

► ENERGIATAKARÉKOS ELEGÁNS MINŐSÉGI NAGYPANELES KÉSZHÁZAK, KÖNNYŰSZERKEZETES HÁZAK

keszhaz-vivex.hupont.hu

61. Orosz Ferenc

► Magamról, hobbiról, barátaimról, nosztalgiáról, tárgyaimról...

ofk.hupont.hu

62. Sok mindent megtalálsz

► Mindent megtalálsz itt ! (az oldal fejlesztés alatt áll !)

sajatweboldalam.hupont.hu

63. HAMDI CUKRÁSZDA

► Szerkesztése folyamatban...

hamdicukraszda.hupont.hu

64. Chelsea átigazolási hírek(pletykák)

► Itt részletesen minden nap megtudhatod a Chelsea Fc csapatnak az átigazolási híreit

chelseaigazolasok.hupont.hu

65. GreenSys Electric Kft. - Napelem rendszerek

► Napelem rendszerek teljes körű kivitelezése, telepítése

napelemrendszerek.hupont.hu

66. Bosch, Siemens, Aeg, Electrolux, Zanussi tüzhelyek márkaszervize.

► Bosch,Siemens,Aeg,Zanussi,Electrolux Tűzhelyek javítása, cseréje, üzembehelyezése,

skunioszerviz.hupont.hu

67. Bihari hímzések

► " Mert aki a hímzést megszereti, az öltések, a színes fonalak nélkül egyetlen napját sem tudja már elképzelni."

biharihimzes.hupont.hu

68. Üdvözlet minden kerékpártúrát kedvelőnek!

► Ezt az oldalt azért készítem, hogy a hozzám hasonlóan a bringázást kedvelőknek leírjam az általunk tapasztaltakat, és akik még nem kezdték el azok megkedveljék a világ legjobb sportját.

kerekezes.hupont.hu

69. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

70. GYÓGYITÓ NÖVÉNYEK, HOLISZTIKUS GYÓGYMÓDOK

► Fűben -Fában orvosság,természetes C vitaminok, az ANYATERMÉSZET által felkínált lehetőségek,gyógymódok és természetes terápiák

gyogyitonovenyek.hupont.hu

71. NAPKEZŰ..............................Kézápolás műköröm építés

► Egy nő külsejének - csakúgy, mint az ápolt szép haj - meghatározó része a szép köröm is.Többletszépséget ad, így Önbizalom növelő szerepe is lehet!

napkezu.hupont.hu

72. ORVOS-KOZMETIKAI FIATALÍTÓ KEZELÉSEK A STÍLUS SZÉPSÉGSZALONBAN

► HIFU® BŐRFESZESÍTŐ FÓKUSZÁLT ULTRAHANG/VITALÉZER HIDEGLÉZERES TERÁPIA/CESARE® LED MASZK FÉNYESZTÉTIKA/INTRACEUTICALS KEZELÉS/ MARIA GALLAND KEZELÉS/ERICSON KEZELÉS/BIODROGA KEZELÉSEK/DERMAROLLERES KEZELÉS/ FODRÁSZAT/MANIKŰR/PEDIKŰR/KÖRÖMÉPÍTÉS

stilusszepsegszalon.hupont.hu

73. JÉZUS A KIRÁLY

► "Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek."

jezusakiraly.hupont.hu

74. EVERYTHINGING

► ...mindent megtalálsz egy helyen.../KATT! .ide.

everythinging.hupont.hu

75. Brosch Zoltán egyéni vállalkozó honlapja

► Műanyag termesztőedények, konténerek, palántázók, fóliakonténerek, függesztékes kaspók, magvető tálcák, szaporító tálcák, szívató tálcák, tőzeg, perlit, ültető keverékek forgalmazása

muanyagtermesztoedeny.hupont.hu




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 17
Tegnapi: 5
Heti: 22
Havi: 418
Össz.: 266 065

Látogatottság növelés
Oldal: ÁLLÁSPONTUNK AZ ÚJ CIVIL TÖRVÉNY TERVEZETTEL KAPCSOLATBAN
A SOMOGY MEGYEI ÉS KAPOSVÁRI CIVIL SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE HONLAPJA - © 2008 - 2026 - somogyicivilszovetseg.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »